Lombok

Lombok, a híres szomszédja Bali mellett keletre található az Indiai óceánban. A turisták még nem rontották meg, tiszta és egyszerű, néptelen és gyönyörű. A masszív turizmus itt még ismeretlen. Sok néptelen vagy elszigetelt partot találunk itt, a sziget belsejében alig akad turista. Indonézia második legnagyobb vulkánja, a Rinjani, a sziget észak-keleti részén magasodik.

Gili Air-en az utolsó reggelen korán keltünk és elmentünk egy utolsót merülni. 7 óra volt, a nap még nem perzselt erősen. A sziget még aludt, egy-két helyit láttunk kókuszdiókkal egyensúlyozni vagy halászatból felfelé jönni a partról. Bringára ültünk, átvágtunk a kókuszültetvényeken, át a sziget másik oldalára. Reméltük, hogy a teknősök ott lesznek, és én is úszom majd velük. Három napja Marcit bevárta egy, míg én a kamerámmal bajlódtam. Mire odaértem hozzájuk, már tova úszott Bali felé. Tanulság, hogy tegyük le inkább a kütyüket és adjuk át magunkat a varázslatnak ahelyett, hogy mindenáron meg akarjuk örökíteni.

Az utolsó Gili-s ananászos turmix.

A reggeli hajót el akartuk érni, ami visszavisz a szárazföldre Lombokra. A nagy hátizsákokkal átvágtunk a szigeten a kikötőig, nem akartunk lovasszekérrel menni, gondoltuk bejárjuk még egyszer búcsúzóul. Már 10-kor volt vagy 35 fok, az első napon szerzett brutális leégés még nem múlt el teljesen, az orrom meg a vállam erősen hámlott, a hátam égett, de a hátizsák legalább védte a naptól. A kikötőbe érve már sokan várták a hajót. A hátizsákos turisták inkább gyorshajókkal mennek. Igaz, hogy így tízszer annyi, mint egy komp jegy, de 10 perc alatt átér. A komp viszont 1 óra.... Komppal akartunk átmenni, nem akartunk sokat fizetni, a helyiekkel utazva 250 Ft-ból megvan a jegy. De sejthettük volna, hogy turistákat nem engednek csak úgy fel holmi kompra, pénzeszsákot látnak bennünk, így fizessünk inkább. Kitalálták a mesét, hogy a komp csak 3 óra múlva indul, akkor amikor megtelik utassal. Most még csak 6-an vagyunk várni kell 30 embert. Addig üljünk ki a partra és várjunk. De időnk az van, nem sietünk sehova. Bár tudtuk, hogy nem lesz egyszerű átvágni Lombokon hisz a hajó Giliről észak Lombokon köt ki. Le kell menni egészen a déli partokig, ahol a szállásunk volt. Nem jó az infrastruktúra (siralmas), helyi busszal mehetünk, át a szerpentineken. Ha felhőszakadás van (márpedig van, mert monszun van éppen) életveszélyesek a hegyi utak. Át kell szállni 2 városban várakozni, mert menetrend nincs, minden akkor indul, ha megtöltik az utazni akarók!

Úgyhogy várakoztunk a helyiekkel, egy pár halász fickóval és asszonyokkal, akik nagy kosarakban vitték át a túlpartra a piacra a portékákat. Kb. 15 percig bírtuk, se árnyék se semmi, előttünk még egy irdatlan hosszú út. Végül úgy döntöttünk, hogy fizetünk egy kisebb vagyont és megyünk gyorshajóval. Vettünk 2 jegyet és lassan fel is szállhattunk. Közben láttuk, hogy a komp elindul a helyiekkel.... Hirtelen valami csoda folytán megtelt. Még hogy 3 óra múlva indul.... ismét átvertek... Sokszor előfordult már. Általában jól viselem, hozzátartozik ezekhez a helyekhez. A nyugati embert meg kell pumpolni, minden áron kihúzni a pénzt a zsebéből. Addig nem hagynak békén, míg nem veszel valamit, ha akarod ha nem. Zsebkendő, kavics, fonott karkötő, akármi. A gyerekek is értik nagyon a módját ennek. De néha, különösen ha elcsigázottak vagyunk és fáradtak, nagyon idegesítő tud ez lenni.

Lombok nyers, vad, csodálatos, igazi. Nem akar másnak látszani, mint ami. Ilyen partokat sehol máshol nem láttam a világban, néptelen partszakaszok, sehol egy lélek, vakító fehér homok, óriási hullámokat vet az óceán, néptelen utak, ősi falvak és rengeteg fekete vízibivaly. És kutya.

Selong Belanak parton minden nap 1-kor jönnek a vízibivalyok.

A pásztor srác a part mögötti legelőre hajtja őket minden kora délután.

Délen Kután volt a szállásunk. Amikor kikötött a hajó igyekeztünk lerázni a hiéna taxisokat és egyenesen a hivatalos utazási irodába mentünk ahol béreltünk egy autót sofőrrel, aki levitt minket délre. Az eredeti terv a busz-gyaloglás-stoppolás-busz kombó lett volna.... de láttuk a viharfelhőket gyülekezni, nehéz volt a hátizsák és alig vártuk, hogy lepakoljunk és igyunk egy jó sört így a drága. de kényelmes és gyors megoldás mellett döntöttünk. Óriási fellhőszakadás volt ahogy felértünk a hegyek közé a sziget belsejében.

Kután a szállásunk első éjjel félelmetes volt. Már délután fura volt, hogy tele volt a lábam mindenféle csípésekkel. Mikor megérkeztünk ledőltem egy kicsit aludni. De azt hittem akkor, hogy valami szúnyog lehet (reméltem, hogy nem maláriás). De este 11-kor mikor megláttam az első bogarakat a takarónkon visítva ugrottam fel... közelebbről is megnéztük és sajnos találkoztunk velük. Pedig sosem akartam. Minden utazó rémálma. Ágyi poloskák voltak a szobában. Sokat olvastam már róluk. Rettegtem, egész éjjel felkapcsolt villanyoknál aludtunk, lábunk a párna támlájánál, mert onnan jöttek, a régi fa támlából. Rengeteg volt és ha egyszer megtelepszenek valahol, akkor ott semmi nem segít. Icipici kis feketék, de csípnek és vért szívnak. Alig vártuk a hajnalt. Azonnal összepakoltunk, a cuccok amik rajtunk voltak elszeparált szatyorba azonnal mosodába mentek. Reggeli után le is léptünk, a tulaj alig győzött sopánkodni, nem engedte, hogy fizessünk a szobáért, és még reggelit is kaptunk. Ezt imádom Indonéziában, hogy végtelenül jószívűek az emberek. Hiába a nagy szegénység, és a pénz itt is fontos, de az emberség még ennél is inkább.

Szerencsére a falu főutcáján találtunk egy nagyon jó szállást, gyorsan foglaltunk a neten egy szobát. Ez is, mint a többi hely, a tulaj kertjében felhúzott 2 szintes bungaló együttes volt. Kaptunk robogót, banános palacsintát reggelire és még magyarul is üdvözölt Lumek, a tulajdonos.

Vannak magyar barátai, köztük Ilona, aki itt a faluban Lombokon üzemeltet egy magyar éttermet!!!! Hogy hol, mit???

Ilyen egy igazi szürreális élmény. Pálmafák alatt, 40 fok, indonéz pincérrel, kókuszlét szürcsölve marhapörköltöt enni :-D Nagyon ki voltunk már éhezve valami otthoni ennivalóra. 3 hete vagyunk úton. De azt, hogy pörköltet kapunk Lombokon?? Az élet vicces meglepetéseket tartogat.

Másnap elindultunk felfedezni a szigetet. Minden reggel a banános palacsinta után Lumek elmesélte, hogy merre érdemes menni, mit keressünk, mit kóstoljunk meg, merre induljunk.

Fújja a hajunkat a szél, a néptelen utakon egy autót sem látni órákig, csak szörfösök jönnek velünk szemben robogóval. Falvakon és szántóföldeken haladunk keresztül, előttünk az óceán, néha egy-egy tehéncsorda állja el az utunkat. Varázslatos, időn túli táj.

Valahol két falu között úton Selong Belanak felé.

A sasakok Lombokon élnek, 3 millióan vannak. A férfiak művelik a földet, az asszonyok meg szőnek otthon. Csodálatos szőtteseket készítenek. Egy törzs, ami a mai napig őrzi a hagyományait. Ha lány van a családban, a férfiaknak kint kell aludniuk a házon kívül. Hogy miért? Hát hogy őrizzék a lányuk álmát. Ugyanis ha eladósorba kerül, a fiú aki kiszemeli őt bármikor elrabolhatja, így mutatva ki házassági szándékát.

Így motoroztuk be dél Lombokot. Menetrendszerűen 2-kor elkezdtek gyülekezni a felhők, hogy aztán 3-kor nagy felhőszakadással megérkezzen az aznapi eső. Ilyenkor félreálltunk és behúzódtunk valahova, hallgattuk az esőt csendben és meditáltunk.

De aztán kis idő elteltével újra ragyogott a nap és folytattuk az utat le a partokra.

Selong Belanak Kutától nyugatra

Pantai Seger Kutától keletre

Pantai Mawun

Ez az egy hét arra elég volt, hogy beleszeressünk Lombokba. De annyi még a felfedeznivaló! A Rinjanit, a vízeséseket, a sziget belsejét még nem is láttuk. Vissza kell jönnünk, ez biztos.

De mennünk kell tovább, mert délután már indul a gépünk. Angkor és Kambodzsa vár minket.

Viszlát Indonézia, fúúúúú.....varázslat.