Bournemouth és Poole Anglia

Világéletemben szabad és nagyon kíváncsi ember voltam. Gyerekként is láttam, hogy egy élet túl kevés ahhoz, hogy egy helyben, egyféleképpen és egy szerepben éljük le. A nagy feladatok izgattak. A mélyvíz volt mindig az igazi terepem, a megmérettetés, tanulás és jellemfejlődés. Ha már nincs tovább dolgom egy helyen, szeretek továbbállni és új feladatokat keresni. Lehetőleg segítő munkát végezni, az emberek életét könnyebbé vagy szebbé tenni.

Főiskola után egy felnőtt csoport angol tanítását bízták rám egy nyelviskolában napi 6 órában, az alapoktól a nyelvvizsgáig. Elárulom, hogy a csoport előtt haladtam mindig egy leckével, hisz nem volt ilyen tapasztalatom... Beugró tanárból lettem 8 hónapig csoportvezető. Olyan vak vezet világtalant módon. 80%-os teljesítményt ért el a csapat a nyelvvizsgán. Innentől nem volt megállás. Jöhetett bármilyen kemény dió, feltörtem és élveztem.

Miután hazajöttem Angliából így kerültem a Balatontourist-hoz mint sajtós, segítve a balatoni régió fellendítését, informatikai szervezője a dunántúli oktatási hivataloknak és pesti minisztériumoknak, de ENSZ alkalmazott is... De az egy másik történet. 😊

Angliában is ezer életbe kóstoltam bele. Nem nyelviskolában akartam megtanulni tökéletesen a nyelvet, hanem a való életben. Érdekelt, hogyan élnek és milyen az életük a tőlem teljesen más környezetben élő és szocializálódott nőknek.

Így élhettem a szobalányok, a gyári munkásnők, a vásári árusok és éttermi dolgozók mindennapjait. Tanulságos, nagyon szórakoztató és sokszor megrendítő volt. Pár karmát és újjászületést biztos letudtam már az életem során...

Gyári munkásnők ebédszüneten (itt barna hajjal praktikus okok miatt 😊 - 300 férfi között 3-an voltunk lányok, jobbra Bogi, balra Klaudia):

BOURNEMOUTH

Ez a csodás tengerparti város volt az első déli helyszín Angliában, ahol laktam. Liverpool után igaz trópusi paradicsomnak tűnt. A gyár, ahol dolgoztam, a parton volt. Ellenőriztem a fickók munkáját, akik összeszerelték a lakókocsikat. Voltak óriás röhögések, mesélések és focizások is munka közben. Én voltam az egyedüli lány kint a terepen a melósokkal. Miután megtudták, hogy tanár vagyok óvtak még a széltől is és a tenyerükön hordoztak. Megosztottam velük a téliszalámis szendvicsem, ők meg a sonkás és cheddar sajtos szendviccsel és ecetes chipsz-szel etettek.

Ilyen egy igazi brit lakókocsi. Rengeteg országszerte a karaván lakókocsi park, természetvédelmi területen, tengerparton és a hegyekben állítják fel őket, az angolok imádják:

Innen aztán a nyári idő beálltával tovább álltam, és egy tengerparti házikóba költöztem franciákkal, spanyolokkal és brazilokkal. Egy szállodában dolgoztam napközben, este meg egy Londonból ideszakadt írónő házát segítettem felújítani.

Bournemouth egy egyetemváros közvetlenül a tenger mellett. Gyönyörű parkjai, több kilométer hosszú homokos partja van. A város a sziklákon és a parton nyúlik el hosszan. Ellentétben a londoni idővel itt sokat süt a nap, a part hihetetlen szép.

Reggelente a legjobb itt futni, mikor nincs senki, csak a halászok és a sirályok. Kel fel a nap és csodálatosan nyugodt minden. Futás után gyors zuhany, és irány a meló. Valahogy jobb így kezdeni a napot, mint a pesti dugóban.

Napfelkelte fényei egy február reggel.

A kora reggeli futópálya:

Halászhajók a reggeli parton:

A város tengerpartja a híres mólóval

Ezek a szerpentines járdák vezetnek le a felső városból a partra:

Szoba kilátással. Ez volt a szobámból a megunhatatlan kilátás:

A strandon végig ilyen kis kabinok húzódnak a homokos parton. Sokan közülük apáról fiúra szállnak.

A partról látni a távolban az Old Harrys sziklákat, ott kezdődik a Jurassic kori partszakasz, ami végighúzódik egészen Somersetig.

Old Harry sziklái:

Bogival sokat lógtunk együtt, egy ideig együtt is laktunk Pooleban az olasz étterem felett a kikötőben.

A városnak gyönyörű parkjai is vannak:

A tanár, az tájépítész és a tervező. Daniella Braziliából, Mei Chun Tajvanról jött. A helyi kórházban dolgoztunk, sokszor hosszú műszakokat vállaltunk együtt, hogy minél több pénzt keressünk. Nagyon szórakoztató volt velük megélni a hétköznapokat. Dani hozta a brazil életszeretetét és optimizmusát, Mei pedig a távol keleti bölcsességet és nyugalmat. Én meg a magyar kalandvágyat és virtust 😊

Felüdülés volt együtt lenni. Mindenkinek megvolt a saját álma, Daniella később Barcelonába költözött, ahol folytatta az építész pályát és miután megszületett a kisfia, hazaköltözött Sao Paoloba. Mei Chun férjhez ment egy angol fiúhoz, azóta is Bournemouthban lakik egy partközeli kis házban.

POOLE

Poole Bornemouthtól közvetlenül nyugatra helyezkedik el. Itt van a poole-i öböl, ami a világ legnagyobb természetes kikötője és a hozzá tartozó Sandbanks félsziget arról nevezetes, hogy itt vannak a világon a negyedik legmagasabb ingatlanárak.

Miután Bournemouth és Poole városok egybe vannak építve, így nehéz megmondani mikor és hol lakik az ember egy-egy költözés után. És hát én költöztem. Jó sokat!

Poole-nak híres a régi kikötője, ahol a nagy szesz, gabona és gyapjú raktárak voltak. Sok kalóz és bandita megfordult itt. Ma is egymás mellett állnak a régi raktárakból nyílt pubok és kocsmák.

A kikötőben laktam egy olasz étterem felett a parton. Szemben van a Brownsea sziget, ahol a cserkész mozgalom annak idején elindult. Itt egy jól összeszokott olasz közösséggel éltünk Bogival együtt. Az alattunk lévő olasz étteremben dolgoztam, mint konyhalány és desszertes. Több száz éves házban nem volt fűtés, télen csak úgy süvített át a szél az ablakréseken. És tele volt kísértettel és fura jelenséggel. Sok sztorit hallottunk a lakóktól, az étteremben is gyakran láttak a többiek záróra után kicsapódó ajtókat és szellemalakokat. Többen fel is mondtak az első próbanapok után. De a magyar lányt nem ilyen fából faragták. 😊

A kikötő vitorlái alkonyatkor, hátttérben a szigettel.

Brownsea sziget, Virág és a páva:

Poole öreg kikötő:

Szabadnapjainkon nagy olasz ebédeket tartottunk, a főszakács is velünk lakott. Életemben ott ettem az egyik legjobb fehérboros kagylót és rákokat. Kis bor, fokhagyma és petrezselyem, olívaolaj és kész.

De 3 év után a mese máshol folytatódik... Kalandvágyból a nagy gazdasági válság kellős közepén hazaköltöztem Budapestre, hogy végre megtaláljam a Herceget vállalva, hogy itthon éljem meg a mindennapok szépségét és nehézségét.

Mindig ez volt és lesz az otthonom, ahol a gyökereim mélyen húzódnak, máshol csak egy letépett virág lennék.

Vannak emberek, akik képesek örökre hátat fordítani az otthonuknak és többé vissza se nézni. Én nem ez vagyok, soha nem is ez voltam.

Honvágyam volt. Ott nem voltam otthon, egy voltam a sok idegen között. Hiányoztak emberek, régi hangulatok, mélyen beivódott illatok és hangok. Hiányzott az együtt sírás- együtt nevetés, a gyönyörű anyanyelv, a közös örökség és múlt. Ott egy szép díszlet között éltem. Az embereket nem arra tervezték, hogy díszletek között éljenek. Sokkal inkább arra, hogy igazi családban és régi barátok között, flúgos szomszéd mellett, vagy a Petőfi utcában egy kis parasztházban sok diófával és borospincével, röhögve, bosszankodva és összetartozva.

Csodálatos három évem volt ott, és rengeteg dolog nagyon hiányzik, amik miatt vissza is megyek majd. De itthon az itthon van. Barátok és anya-apa kell, amíg vannak nekem. Nem véletlenül születünk egy bizonyos közegbe. Én itthon szeretném beteljesíteni az álmaimat és a céljaimat, visszaadni valamennyit abból a sok jóból, amit itt kaptam.

A sok hasonló gondolkodású ember, akik hazajöttek egy dologban biztos egyetértenek : hogyha az élet igazi örömeit, bánatait és igaz értékeit vizsgáljuk a maguk egyszerűségében, akkor ott már nem nagyon számít, hogy a határ melyik oldalán vagyunk. Ott ez már régen nem érdekes.